Bejelentés



ASZTRO-KINEZIOLÓGIA és RENDSZERÁLLÍTÁS

MENÜ






Asztrológiai szolgáltatások

Amikor megszülettünk és először vettünk levegőt, belénk ivódott az a minőség, amely az adott helyen az adott időpillanatot jellemzi. Ez az asztrális lenyomat, vagyis a horoszkóp nem más, mint egy részletes térkép személyiségünkről, egészségünkről, sorsunkról. A Világegyetem bizonyos törvények szerint működik, amely törvényeknek mi emberek éppen úgy engedelmeskedünk, mint naprendszerünk bolygói. Azért vizsgálja az asztrológia születésünk pillanatában az égen látható bolygók közötti kapcsolatokat, mert ezeket elemezve egész életünkre irányadó megállapításokat tehetünk egyéniségünkre, kapcsolatainkra és a velünk történő eseményekre vonatkozóan, mert pontosan olyan mértékben és olyan minőségben hatnak egymásra a bolygók az Égen, ahogyan az ember személyiségrészei viszonyulnak egymáshoz. Egyszerűen fogalmazva, tükröt tart elénk a Csillagos Égbolt, csak bele kell tekintenünk. Engedd meg, hogy ebbe a titokzatos világba én vezethesselek be! Minden asztrológust jobban érdekeli, saját személyiségénél fogva jobban vonzódik az asztrológia bizonyos ágaihoz. Itt áll egy felsorolás arról, hogy én mely területeken szeretnék segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak: 1. személyiség rajz: azért szükséges elkészíttetnünk egy személyiség jellemzést, mert gyakran másként látjuk magunkat, mint ahogy a külvilágban megjelenünk. Sok problémánk megoldása egyértelműen csak mibennünk rejlik. (kb. 7-8 oldal írásban vagy 2-3 óra szóban) 2. születésnap horoszkóp: minden évben más feladatokkal kell szembenéznünk, születésnapunk tájékán apró részleteiben megváltozhat a sorsunk. Szerencsés az az ember, aki segítséget kap abban, hogy milyen irányokban várhat zöld jelzést az adott évben és merre nem érdemes indulnia, mert úgyis korlátokba ütközik. (kb. 4-5 oldal írásban vagy 2 óra szóban) 3. párkapcsolati elemzés: életünk kapcsolatok bonyolult szövevénye, állandóan tanulunk egymástól valamit. Ez nem mindig könnyű folyamat. A párkapcsolati elemzés ahhoz nyújt segítséget, hogy kihez hogyan érdemes viszonyulnunk. Van aki nem a szóból ért, pedig a statisztikák szerint leggyakrabban így közelítünk egymáshoz, nem használjuk a kommunikáció azon csatornáit, amelyek sokkal hatékonyabban működnek az adott kapcsolatban. A környezetünkben élő minden emberrel megvizsgálható viszonyunk milyensége: szülő-gyermek, tanár-diák, főnök-beosztott, barát-barát, férj-feleség, testvér-testvér... kapcsolata egymással (kb. 3-4 oldal írásban vagy 1-2 óra szóban) 4. egészségügyi horoszkóp: hitem és tapasztalatom szerint a betegségeket nem véletlenül kapjuk meg, lelki tényezők és genetikai hajlamok (nem csak fizikai) okozzák. Érdemes megvizsgálni, hogy mi áll a csillagok szerint egy-egy betegség hátterében, sokszor, ha tudatosítjuk a problémát gyorsabb gyógyulás várható. (kb. 3-4 oldal írásban vagy 1-2 óra szóban) 5. családtervezés: mindannyian tudjuk, hogy nem csak a biológiai középidőben képesek a nők gyermeket foganni. Asztrológiai módszerekkel feltárható egy esetleges késedelmes teherbeesés lelki oka illetve kereshető olyan időpont, amikor a gyermek fogantatása sokkal biztosabb, mint más napokon. (kb. 1-2 oldal írásban vagy 1 óra szóban) Célom, hogy úgy segítsek, hogy a nehézséggel küzdő ember megtalálhassa azt az utat, amiért megszülettet. Nem ígérem, hogy ez egy könnyű folyamat, mert személyiségünk árnyoldalaival mindenképpen szembe kell néznünk ahhoz, hogy a valóságot meglássuk.










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!